A völgykatlant körülálló, hóval erezett szürke hegycsúcsok márványoszlopként hordták a makulátlan kékselyem égnek sátorát. A hegyek lábát hűsítő tengerszembe sötét óriásfenyők bámultak, fel a hegyhátnak mind magasabban hordva fejüket, mint egymás vállán át a vízbe tekintő sötét zarándokok. Az erdőt megszaggató rét bársonya csupa virágból szövődött: lila vadpézsmából, aligrózsaszín margarétából.
A fenyők alá torkolló ösvényre egy túlsugár leány lépett ki lassan. Fekete, omló ruhája az ösvényrehajló aranycsillagos arnikákon végigsepert; azok így lábához hajoltak és mögötte, mint köszöntés végeztével újra fölemelték ringó fejüket. A leány, balkarjával magához fogva, a tómenti nedves pázsit vir…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.