Október végén egy napos vasárnap délelőtt találkozott Mary először Fialla Oszkárral. Sétából jött haza, a hajában még ott volt egy-egy sárga levéltörmelék, az övében egy vörös ág. Messze elment, a hosszú, kopasztörzsű német fenyők közül, melyeknek számára nincs tavasz, sem tél, sem nyár, sem ezerszínű tarka ősz. Mary a tölgyerdőben járt, olyan volt minden odakint, mintha aranynyal szórta volna tele valami tékozló király. Az aranynak minden szines pompája ott csillogott az utolsó órákat élő leveleken. Szelid napfény tette derültté, barátságossá a hervadást és mint valami mosolygó renaissance ötvös-művész úgy cizellálta ki az aranyesőt.
Most az üveges tornáczon ült Mary, kezében irón, előtte …
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.