Fázott az Északi sark. Annyi ezer meg ezer esztendő után tudatára ébredt rideg egyedülvalóságának, puszta, fagyos mivoltának. Unatkozott. Egyszer, mikor kigyulladt körülötte pompázó, hideg szineiben az észak-sarki fény, mintha tündérmese hullott volna a lelkébe, mintha ősidőkből álom emléke kisértene, egy világot látott maga előtt, tele fénynyel, melegséggel. Kék, meleg vizek csobogása, sűrű erdők lassú zúgása, madárdalolás, virágvirulás… És kimondhatatlan, fájó vágya támadt szemébe nézni egyszer ennek a szines, hangos tündérvilágnak, fölmelegedni derült égaljában és feledni egy pillanatra azokat a komor gondolatokat, melyeket jeges otthonában szőtt.
Arra délre! Onnan jönnek néha langy fuva…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.