A ki a kilenczvenes évek elején pénzt ment betenni vagy kivenni az «Első hazai takarékpénztár»-ba, a könyvecske aláírásakor láthatott egy hosszú csontos kezet kinyúlni érte. Ez volt a Pálffy Albert keze. Magas, hórihorgas, sovány ember ült a rács mögött, hosszúszárú pipából eregetve a füstöt, mintha az eresz alatt ülne valahol falun. Hosszúkás arczán szelidség honolt és üde pirosság, a ránczok közt meg állán csak egy pár gyér szőrszál jelezte a szakállt. Pálffy Albert volt az egyetlen a magyar írók közt, a ki élete alkonyán egy nagy rakás pénz közt élt – mint napibiztos.
A negyvenes évek közepén egy fiatal ember ült fel a Pest felé induló postakocsira Nagyváradon, a mely városban már akkor …
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.