„Keblem őszinte baráti: a terített asztal, pezsgő és jó zene közt víg czimboráim! isten veletek!
Nedves szemeit törölgetve sohajtá ezeket Füzesy Ernő, s visszapillangatott a feledhetlen városra, míg az látköréből elveszett; ekkor nehéz sohajjal magát a kocsi párnái közé temetve, multjáról s jövőjéről merenge.…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.