Széchenyi István iróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arczképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörü szép, fiatal nőfejet ábrázolt. Barna hajfürtök, mondulaalakú nagy két fekete szem, semmihez se hasonlítható mosoly, fény és bűbáj a homlokon, az ajkakon s a fölséges arcznak minden vonalán. Mintha a teremtés arra alkotta volna ez arczot, hogy uj erőt adjon a fáradtnak, vigasztalást a kétségbeesettnek, életet a haldoklónak, szerelmet az élőnek s költői ihletet a szerelmesnek. Sohase hallotta senki, hogy Széchenyi István a kép eredetijéről komolyan beszélt volna. Minden látogatónak feltünt a kép, de ő mindenkinek másként mesélte el, hogy mikor s miként jutott a kép birtokáb…
Or read it translated: 日本語 · 中文 · हिन्दी · Español · العربية · Français · বাংলা · Português · Русский · Bahasa Indonesia · اردو · Deutsch · Kiswahili · 한국어