Széchenyi István iróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arczképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörü szép, fiatal nőfejet ábrázolt. Barna hajfürtök, mondulaalakú nagy két fekete szem, semmihez se hasonlítható mosoly, fény és bűbáj a homlokon, az ajkakon s a fölséges arcznak minden vonalán. Mintha a teremtés arra alkotta volna ez arczot, hogy uj erőt adjon a fáradtnak, vigasztalást a kétségbeesettnek, életet a haldoklónak, szerelmet az élőnek s költői ihletet a szerelmesnek.
Sohase hallotta senki, hogy Széchenyi István a kép eredetijéről komolyan beszélt volna. Minden látogatónak feltünt a kép, de ő mindenkinek másként mesélte el, hogy mikor s miként jutott a kép birtokáb…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.