Midőn Szaif, oly hirtelen, miként leesett, talpra ugrott, – visszatekintett, ha az valójában a szultánnő keze volt-é, a mi vállait érinté; de az nem volt más, mint egy nagy és szép virág, mely egy szomszéd fáról reáesett. De a szultánnő keze is nyilsebességgel közeledett s már szinte utólérte, midőn egy hatalmas ugrással kisikult kezei közül s nehány másodpercz alatt átlépte a kaput. A szultánnő még inkább dűhbe jövén, hogy oly közelről elszalasztotta ellenségét, észrevétlenül túlhatolt a vészes határon; de alig tett három lépést, Szaif hirtelen visszafordulván, megfogá szép hajzatánál fogva s mondá:
– Világ királynéja! szépségnek eszményképe! én szeretlek téged. Akarsz-é velem jőni?…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.