Elek a zsibbasztó és tompa délutánon elaludt, ültő helyében. Mire fölébredt, már este volt, – haldokló violafénnyel – senki se ült az elsőosztályú fülkében. A vonat alacsony falak közt rikkantott és ugrált, egy közeledő állomás előtt, annak a városnak az aljában, melynél át kellett szállnia, hogy a legközelebbi gyorssal hazautazzon.
Kábultan nyitotta föl szemét, mint az ébredő utasok, kik első pillanatban megriadnak attól a gondolattól, hogy álmaikban más irányban vágtattak és nem támogatták akaratukkal a vonatot, mely azalatt lelkiismeretesen röpítette őket szilárd céljuk felé. Arca dagadt volt az egészségtelen álomtól, orra – a forró gőzfűtéstől – vérbő, a torka száraz. Összeszedte holmij…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.