Kedélyes, jó ember volt az öreg Ferencz császár. Ha félre csapott ócska kalappal, kopott öltözetben végig sétálta a bécsi utczákat, a legnagyobb uraktól, le a legutolsó zsemlyés kofáig, a legnagyobb tisztelettel köszöntek az öreg „Franzl“-nak, ki azután a legjártasabb bécsi fiakker-dialectusban nem is késett a legnyájasabban viszonozni a szívből eredő üdvözleteket. Hanem bizony, a milyen egyszerűnek látszott ő felsége, volt ám azért elég sütnivalója s a mellett ördöge az általunk igen tisztelt Metternich, a kit a bécsiek elkereszteltek „Franzel’sein Minimax“-nak; ezen szellemdusnak távolról sem mondható elnevezést a Praterben előadni szokott hydrostaticai játékokból meritvén. Bezzeg rend vol…
Your support pays for translating these classics into more languages.
Support for $12/month DonateSubscribers read with instant translation, without waiting for the free daily limit.